Hívás most!

Busz kiránduláson a nagycsaládosok

Október 28-án egy busznyi nagycsaládossal kirándult egyesületünk. A program a NEA működési pályázati hozzájárulásából valósulhatott meg, melyből az útiköltséget az egyesület átvállalta. A kirándulás útvonala Vác, Veresegyháza, ezt követően Gödöllő, végezetül pedig Máriabesenyő volt.

 

Első megállónk Vác volt, ahol sétáltunk az őszi színekbe öltözött Duna partján, és a belvárosban. Többek között megcsodáltuk a Székesegyház épületét is.

A váci székesegyház épülete

A gyerekek már nagyon várták a tovább indulást, hiszen a következő állomás az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon, Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. A Medveotthonban élő állatok fajtája és egyedszáma folyamatosan változik, hiszen az ország minden részéről érkeznek ide példányok. Magántartásból, más állatkertekből és külföldről is kap a Medveotthon állatokat, így lehetősége volt a gyerekeknek mézzel etetni a macikat.
Medveotthon farkasok befogadására is alkalmas kifutóval is rendelkezik, mára 29 farkas lakja, így a gyerekek a farkasok életével, és szokásaival is ismerkedhettek. A farkasok jelenleg három csoportban élnek a Medveotthonban: a szelíd farkasok külön kerítve, a nyugodtabb példányok a medvék területén, azokkal együtt, a nagy falka pedig egy erdős területen, külön.

Az otthon egyik bundás lakója

A farkasok és a gondozójuk

Utána Gödöllőre indultunk, hogy a Királyi Kastélykertben tegyünk egy sétát és a Karácsonyházban hangolódjunk az ünnepekre. Végezetül még megálltunk Máriabesnyőn, hogy a kegytemplomot körbejárjuk. Kellemes időben szép napot töltöttünk együtt.

A Karácsonyház kirakata

Kommentek