Hívás most!

Orosháziak a NOE vezetőképzőn

Lezárult a Tiszántúliak 2 képzési hétvégéje, amelynek tavasszal Orosháza, ősszel pedig Kecskemét adott otthont. Maga a  NOE vezetőképző, egy 2 hétvégéből álló képzés sorozat, aminek egyik hétvégéje tavasszal, másik ősszel bonyolódik le.  Az egész sorozatot,  Székely Kamilla, a pécsi egyesület korábbi elnöke, és Szilágyiné Bella Margit, az orosházi Nagycsaládosok Egyesületének elnökségi tagja szervezték.

A jelentkezéseket, két csoportra osztották. A Tiszántúliak itt Orosházán márciusban vettek részt a 3 napos rendezvénysorozaton, míg a Dunántúli  csapatnak  áprilisban Pécs adott otthont. Akik Orosházán kezdtek most október 5-7 befejezték Kecskeméten a továbbképzést. A Pécsieknek viszont majd csak 2 hét múlva, Gödöllőn fejezik be a programot. A mi régiókból Orosházáról, Csanádapácáról, Tótkomlósról, Szentesről, Békéscsabáról, Kiskunfélegyházáról, Mezőberényből és Csongrádról voltak résztvevők.

A képzési modulba tartozott a NOE-s ismeretek, kommunikáció, személyiség és vezetői típusok, illetve tapasztalat cserék- interaktív módszerekkel és strukturált formában való feldolgozása. Izgalmas és tartalmas program volt!

A vezetőképzésnek az a célja, hogy önkénteseket motiváljon különböző feladatok ellátására, készségfejlesztő, hasznos önismereti tudást és önbizalmat adjon azoknak, akik ebben a munkában részt vesznek – fogalmazott az orosházi egyesület egykori elnöke Szilágyiné Bella Margit.

Kommentek