Hívás most!

CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT- díjat kapott Orosháza

A Családok Évében, három év után, megújult, a nemzetközi sztenderdeket is figyelembe véve hirdette meg a NOE a legrangosabb önkormányzatoknak ítélhető civil elismerést, a CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT- díjat. Melynek díjátadójára 2018 Október 19-én délelőtt az Országházban került sor.

A NOE 2006. július 11-én, a Népesedés Világnapján a pozitív példák megerősítése céljával első ízben adta ki a „Családbarát Önkormányzat” díjat, majd tíz év után szüneteltették az elismerés odaítélését, idén, a családok évében pedig külföldi példák alapján, valamint az önkormányzatok bevonásával megújítva indították el ismét a kezdeményezést.

A díjat három kategóriában – budapesti önkormányzatok, 5000 fő alatti és 5000 fő feletti lélekszámú települések – 44 pályázóból 30 önkormányzatnak ítélték oda – mondta el Kardosné Gyurkó Katalin, a nagycsaládosok egyesületének elnöke. Közlése szerint a díjazott önkormányzatok részvételével létrehozzák a családbarát önkormányzatok magyarországi hálózatát, valamint arra is lehetőséget adnak, hogy a települések bekapcsolódjanak a családbarát önkormányzatok európai hálózatába is.

A díjazott önkormányzatok családbarát intézkedései között szerepelt például a nem kötelező oltások díjmentes biztosítása a gyermekeknek, sport- és kulturális családi programok szervezése, az újszülöttek után járó anyagi támogatás, a rezsihátralékkal vagy adóssággal küzdő családok segítése, tanulmányi ösztöndíj biztosítása, család- és a karrierközpont fenntartása vagy a fiatalok munkahely-teremtésének támogatása is.

Családbarát önkormányzat díjat kapott Budapesten 8 kerületi önkormányzat. Az 5000 fő alatti települések közül Alsózsolcát, Csopakot, Geszterédet, Kásádot, Mórahalmot és Újkígyóst díjazták, az 5000 fő feletti települések közül pedig Ajka, Békéscsaba, Budaörs, Csömör, Debrecen, Eger, Hajdúnánás, Kecskemét, Makó, Nagykovácsi, Nyíregyháza, Orosháza, Ózd, Paks, Szekszárd és Szolnok kapta meg az elismerést.

Orosháza város pályázatának mottója: Orosházán legyen minden év a családok éve.

Az orosházi pályázatban bemutatták: Az alapellátásban minden feltételt biztosít az önkormányzat, melyet a jogszabály előír, ezen felül pedig mind saját maga, mind az intézményei útján olyan intézkedéseket foganatosított, amely a családok érdekét szolgálta. Bemutatták, hogy a az önkormányzatnak van Ifjúság politikai és gyermekjogi koncepciója, Idős-ügyi Koncepciója. A Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciót minden két évben felülvizsgálja. A helyi Esélyegyenlőségi Program intézkedései garanciát nyújtanak a fiatalok, családok esetleges hátrányainak kiküszöbölésében.  Valamint az önkormányzat támogatja a nagycsaládosok egyesületét, együttműködnek más segítő szervezetekkel, mint az Ökomenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és a Magyar Vöröskereszt.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Kommentek